A kókuszolajat már azelőtt felfedezte magának a család, mielőtt nagyon felkapott lett. Érdekes egyébként, hogy a legkevésbé sütésre használjuk (sokan nagyon egészségesnek tartják, és az is, de amióta átálltunk air fryerre, alapvetően ritkán sütünk olajban). Azért mindenképpen ajánlom, ha valaki a klasszikus sütési módokat preferálja, és nem szeretne sütőt használni, hogy próbálja ki a kókuszolajat! A kókuszolaj és a kókuszzsír közti finom különbségekre most nem térnék ki, de lényeg a lényeg, hogy a kókuszzsírt előszeretettel ajánlom szépítkezéshez, ugyanis nagyon jó tapasztalataim vannak vele. Van olyan, aki ajakápolónak használja a kókuszzsírt, én elsősorban hajápoláshoz vetem be. Kedvenc kombinációm a ricinusolaj és a kókuszzsír keveréke. Ezt egyfajta pakolásként viszem fel a haj teljes felületére, majd becsavarom törölközőbe és ráteszek egy zuhanysapkát vagy turbánt is, hogy jó melegben legyen. Ha időm engedi, órákig rajtahagyom ezt a természetes csodaszer mixet. Az első, hajmosás után egyből látható és érezhető hatása ennek a kombónak, hogy a haj hihetetlenül puha, fényes és selymes tapintású lesz – mégsem hagy zsíros érzetet maga után. A másik, amiben ez a kombináció verhetetlen, az a hajnövesztés segítése. Magam sem akartam elhinni, amíg nem alkalmaztam rendszeresen, de egyszerűen hihetetlen, mit művelt a hajammal – persze pozitív értelemben. A babahajaim sorra bújtak ki, a hajtöveimet sem érzem olyan lelapultnak, emiatt is sokkal dúsabb hatása van a hajamnak. Ráadásul nagyon kevés elég ezekből a természetes alapanyagokból – bár spórolni sem kell velük, és nyilván a haj hosszától is függ ez a bizonyos mennyiség -, így kifejezetten gazdaságos megoldásnak is mondható – a túlárazott luxuscikkekhez képest főleg. Szóval nagyon jó dolog a kókuszolaj/kókuszzsír, és tényleg használjátok bátran sütéshez is! Más lesz az íze, mint mondjuk a napraforgóolajnak, de sok szempontból jóval egészségesebb nála, érdemes mindennek utánaolvasni – ráadásul bátran hevíthető, bírja a magas hőfokot. Szerintem igazi multifunkcionális csodaszer, és remélem, hogy minél többen megtapasztalják majd áldásos hatásait – akár e kis rövidke bejegyzés hatására.
De nem csak a kókuszolajról szeretnék most mesélni: a minap rábukkantam egy szuper, változatos diákmunkákat összegyűjtő és kínáló weboldalra, azaz diákszövetkezetre, ezt fogom most bemutatni nektek. Úgy gondolom, hogy ma már a legtöbb diák munkát vállal az egyetem mellett – sőt, akár korábban is el lehet helyezkedni bizonyos munkakörömben -, így sokak számára hasznos lehet az általam összegyűjtött és megosztott infó a TopiWork Iskolaszövetkezettel kapcsolatosan. A TopiWork Iskolaszövetkezet legfőképpen Budapesten és Pest megyében kínál állásokat, de akkor sem kell csüggedni, ha valaki az ország más régióiból keres munkát, ugyanis változatos és sokféle munkát kínálnak – mindig érdemes lecsekkolni, milyen településeken van épp állás. Másrészt sok alkalmi munkavégzési lehetőség van, emellett pedig otthonról végezhető feladatokat is kínálnak a TopiWork Iskolaszövetkezet partnerei, így kifejezetten rugalmas feltételekkel vállalható egy-egy pozíció.
Nézzük, milyen a TopiWork Iskolaszövetkezet weboldala! Az biztos, hogy kifejezetten letisztult a design, és leginkább az átláthatóságra és a tartalomra mentek rá a tervezésnél. Nem túlzás azt mondanom, hogy tényleg másodpercek alatt tudsz válogatni a munkák között, és ha kezed ügyében van a legfrissebb, aktuális cv-d online változata, akkor a különböző hirdetések megpályázása sem kerül sokkal több idődbe. De előbb a különböző kategóriákról írnék, amik segítenek abban, hogy kifejezetten az érdeklődésednek megfelelő állások között tudj keresgélni. A site-ra való utolsó látogatásomkor például a legelső kategóriában, a “műszaki” alatt volt magasan a legtöbb elérhető ajánlat, ugyanakkor a “fizikai” és az “egyéb” munkáknál is bőven akadt álláslehetőség. Az “egyéb” kínálata egyébként abszolút vegyes: van közte fesztiválokhoz kapcsolódó munka, irodai álláslehetőség, ügyintézői, bolti kisegítői és néhány raktáros pozíció is. A gazdaság és az IT területén keresgélőknek sem kell csalódniuk: több ajánlatra is pályázhatnak a szövetkezet oldalán. A sort a HR, illetve marketing, valamint az otthonról végezhető munkák zárják. Érdemes azzal is számolni, hogy mennyi a heti elvárt minimum óraszám az álláshoz kapcsolódóan – részmunkaidős vagy inkább teljes állás az adott pozíció -, valamint, hogy milyen időtartamra szól az ajánlat – ezért is praktikus, hogy az alkalmi jellegűek külön szerepelnek a népszerű kategóriák sorában. Gyakornoki pozíciók is vannak egyébként, ami abszolút támogatja a tudatos karriertervezést, ráadásul a TopiWork partnereinek impozáns listáját is megismerheted már a kezdőlapról. A “Rólunk mondták” részben a cégek igazgatói mesélnek pár szóban arról, milyen a tapasztalatuk az iskolaszövetkezettel és az általuk kiközvetített munkaerővel. Ebből is látszik, hogy a szövetkezet hosszú távú együttműködésekben gondolkozik, biztos, jól bejáratott cégekkel dolgozik együtt, így ez abszolút win-win-win szituáció – a TopiWork-öt, a cégeket és természetesen a munkavállalókat is tekintve. Ez már önmagában elég bizalomgerjesztő szerintem – egy profi csapatról beszélhetünk a TopiWorknél, emellett megbízható cégekről, akiknél tartalmas és tanulságos a diákmunkával töltött idő. Ráadásul plusz pont, hogy minderről már a honlapról értesülünk – máshol sokszor még a cégek nevét és adatait is nagyítóval kell keresni, itt pedig egyértelműen látszanak az együttműködő partnerek.
Ugyan az oldalon belül fentebb található, én most bemutatómban mégis átugrottam a keresőt, és most szeretnék róla részletesebben mesélni. Nagyon egyszerű elven működik, és a használata tényleg minimális időbe telik. Az első rubrikába azt érdemes beírnod, hogy milyen munkát keresel – legyen ez akár a konkrét ipar, egy adott munkakör vagy az ahhoz szükséges szakképzettség is. A következő, “Hol?” rubrikában irányítószám, város vagy megye alapján lehet szűrni a helyi és/vagy regionális állásajánlatokra. A harmadik, lapozós szekció pedig a már korábban említett és bemutatott kategóriákat sorakoztatja fel, valamint a különböző budapesti kerületekre való szűrés is itt állítható be.
Ha pedig listáztad az adott keresésnek megfelelő találatokat, akkor ideje szétnézni a szimpatikus állások adatlapján. Ha megnyitsz új lapon egy ilyet, akkor az első, amivel találkozol az állás neve mellett, az, hogy az új hirdetések között van-e, esetleg részmunkaidős vagy gyakornoki állásról beszélünk-e. Ezt követi az álláshoz tartozó feladatok, illetve a konkrét elvárások (pl. nagy teherbírás) bemutatása, majd az esetleges, a pozíció betöltéséhez előnyt jelentő képességek vagy tapasztalatok. Azután az általuk kínált szempontok, előnyök következnek, majd a munkavégzés helyét vagy helyeit sorolják fel. A rövid áttekintésnél, ami jobb oldalt kapott helyet, a munkaidő és a bérezés is szerepel.
Szóval mindenkit csak biztatni tudnék arra, hogy fektessen bizalmat a TopiWork Iskolaszövetkezet oldalába, ismerősi körben nagyon jó tapasztalatok vannak vele. Ha egyetemista vagy – akár passzív jogviszonyod, akár aktív jogviszonyod van -, ajánlom, hogy vágj bele, és nézz szét a jobbnál jobb ajánlatok között! A honlap használata nagyon egyszerű és gyors, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy megtaláld a hozzád leginkább passzoló munkát.