Kísérletező típus vagyok, így találtam rá a kókuszolajra! Nem az vagyok, akinek, ha azt mondják, még dezodorként is használható a kókuszolaj, mert kis mennyiségben felvíve is gátolja a kellemetlen szagok forrásaként azonosított baktériumok szaporodását, akkor idegenkedek az ötlettől. Ellenkezőleg: én azonnal ki akarom próbálni! Mert igen, erre is jó!
Néha nagyobb kalandok részese is leszek, amikor a kíváncsiság életre szóló beruházások megvalósítására sarkall. Ilyenkor hosszan utána kell olvasni a dolognak, amire készülünk! Így tettem én is, mire felvettem a kapcsolatot napelem rendszerek ügyében a napelemesrendszerek.info oldalt készítő társasággal.
Rengeteg irányban lehet elkezdeni tájékozódni a témában, de én azért szeretem ezt az oldalt, mert mindenre kiterjedően írnak a technológiáról. Aztán a partnereik segítenek az egész folyamaton végighaladni, ha napelemes rendszert vásárolnánk, és azzal váltanánk ki háztartásunk áramfogyasztását. A “partnereiket” úgy kell érteni, hogy az ország bármelyik tájékán egy hozzánk közel eső, ilyesmiben tapasztalt szerelőcsapat fog dolgozni nálunk!
Az elméleti tudnivalókon túl arról is sokat írnak, hogyan térülhet meg garantáltan, úgy 8-10 év alatt, milyen fázisokon kell túlesni, hogy napelemekből nyerjük a háztartásunk számára áramot. Jó tisztában lenni vele, hogy a rajtunk és a kivitelezőn sem múló bürokratikus rész húzódhat el a legjobban, és például, hogy költöztethetők is a napelemek, ha valamilyen szélsőséges forgatókönyv valósulna meg.
A napelem rendszerek manapság már sokkal fejlettebbek, mint régen, ezért számos kiegészítő technológia segíti az ilyen folyamatokat, persze ez egy komoly, felelősségteljes döntés. Mérlegeljünk, hogy hová telepítünk ilyesmit, de összességében nekem az a kép jött le: érdemes bizalmat szavazni a napelemnek, mert mára már igazolt, hogy megéri.