Szellemileg és máshogy is frissnek lenni a hétköznapi kockázatvállaláshoz

Éltető elixírnek is hívják – mióta stresszes az életem, azóta használok kókuszolajat. És mindenben jobb a közérzetem, ami állítom, elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségkárosodás nélkül kibírjuk a napi stresszt – például az olyan súlyút, ami egy cégvezetés nemes feladatával szakad az ember nyakába. “Kibírjuk” – a többesszám oka pedig, hogy ezúton ajánlom mindenkinek.

A kókuszolaj ugyanis nem hizlal, és az ebből fakadó jobb, egész napos fizikai közérzet is segít például, hogy jobban aludjak, ne fáradjak el olyan gyorsan napközben, és a kókuszolaj “rengeteg azonnal felhasználható energiát tartalmaz” – ahogy mondják a szakértők. Nem annyira nagy cég egyébként a miénk, aminek a vezetését tíz év minőségbiztosítási vezetői munka után teljesen rám bízták, de így is olyan feladataim lettek, amik más miatt is új területnek számítottak kezdetben. Szerencsére, a kókuszolaj mellett megannyi dologban (számunkra az egyik legfontosabban) is tudott sokat segíteni a FLOTTAUTO Lízing és Autópark-kezelő Kft. Ők, és a kókuszolaj, furcsa párosítás, de egyelőre nekik köszönhetem a legtöbbet, annak tekintetében, hogy minden “flottul” haladjon. Ezt a két támaszomat emelném ki, akik kikövezték nekem a siker útját. Elkerültük sikeresen a vezetőség teljes idő előtti kifáradását, és a nyílt végű pénzügyi lízing kockázatait is, ami helyett a tartós bérlet mellett döntöttünk.

A mi cégünknél ugyanis kiemelt fontossága van a cégautóknak, a tevékenységünkből fakadóan. “Lízing és Autópark-kezelő” – tehát. Ez flottakezelést, és teljes cégautó menedzsmentet is jelenthet, amivel jelentős terhet levehetnek egy cégvezető válláról, ha azzal bízzuk meg őket, intézzék az ilyesfajta ügyeit a társaságnak. Úgy értem, hogy az egyes autókat is hozzák-viszik-cserélik, ha kell. Engem kicsit beledobtak a mély vízbe ugyebár, a kinevezésemkor. A termékeink minőségbiztosításával foglalkoztam csak, a céges autózás ehhez tényleg csak egy eszköz, de én azokkal a dolgokkal sem voltam tisztában, mit takar a nyílt végű pénzügyi lízing és mik ennek a kockázatai. Azért vettük fel a kapcsolatot pont a Flottautoval, mert ők írták a legjobbakat, leginformatívabb összefoglalókat, mikor rákerestem ezekre a dolgokra. És több szolgáltatással aktívan is, valóban tudják tehát segíteni a miénkhez hasonló autószükséglettel rendelkező cégeket, nem csak passzív, információátadással – bár önmagában már az is sokat jelentett indulásnak.

Azt javasolnám a sorstársaimnak, nézzék végig a főoldalon (http://flottakezeles.hu/) az őket elsőként fogadó videót, majd kérjék az ingyenes levélsorozatot az oldalon történő feliratkozással, és akkor már lesz egy jó kiinduló alapjuk, és lassan ráérezhetnek a flottakezelés fontosságára. És ennek a fontosságnak a mibenlétére. Utána elolvashatják ugyan a nyílt végű pénzügyi lízing részleteit, ahogy a zárt végűét, ahol magához a lízingbevevőhöz kerül az autó idővel, de szerintem a legjobb választás a tartós bérlet. Mégis azt hiszem, a legjobb, ha felvesszük simán a kapcsolatot a Flottautoval és gyakorlatiasabbá válunk mi magunk, ha már átestünk a tájékozódás és a lehetőségek felmérésének szakaszán.

Nyílt végű pénzügyi lízing esetén ugyanis sokszor kerülhet a NAV látókörébe a tranzakció, ha a folyamat végén nem a lízingbeadóé marad a jármű. Annak ellenére ugyanis, hogy az egész dolog legális, könnyű belefutni valamilyen visszaélésnek látszó dologba, de erről részletesen írnak ők is, és jobb szemtől szemben ülve egy szakemberrel tisztázni a dolgokat, és feltenni a kérdéseinket. Ha a Flottautóra támaszkodunk, eldönthetjük, jó-e nekünk a tartós bérlet, de addig is sokat okosodtunk a területet illetően. Higgyétek el, cégvezetőként minden ilyen tudásra szükségünk lesz, ezért ne féljünk sok hasonlót az “okosabbakra” bízni. Kiszervezni bizonyos dolgokat az adott területhez jobban értőnek – és ezt már általánosan értem, nem csak a konkrét esetre vonatkoztatva – nagyon is meghálálja önmagát. Főleg, ha a Flottauto nyújtotta lehetőségekhez hasonlóan nem arról van szó, hogy csak fizetünk valamiért, hanem ha jó partnert választunk, a folyamat végén még mi fogunk spórolni, akár jelentősen. Ezért választottam én a Flottautót. Mert velük végül pozitív lett a mérleg a végén!